Boldog Ember Iskolája
Lejegyezve: 2016.04.05

Bár tanári diplomám van, mindig tudtam, hogy nem kívánok olyan módon tanítani, ahogyan ma a legtöbb iskolában oktatnak. Mégis, saját középiskolás gyermekeimen keresztül napi problémám az iskola. No, nem konkrétan a tanárok, le a kalappal a legtöbbjük előtt, hogy még ilyen körülmények és elvárások mellett, ilyen stressz és nyomás alatt is képesek dolgozni, és lenni két tűz között. Elkötelezettek. Hisznek még valamiben, és reménykednek. Ahogyan én is, mert nem tehetek mást. Néha felszólalok, néha tiltakozom, vagyok villámhárító, felmentő, tartásjavító, nyugtató, tehermentesítő és stressz-kezelő anya, aki egyre kétségbeesettebben igyekszik tompítani a Hatást. A pedagógusok legtöbbje ugyanúgy elszenvedője a rendszernek, mint a gyermekeink. Némelyikük látja, mi történik, és próbál tenni valamit. Mások megadóan fejet hajtanak.

Sokszor fáj, amit művelnek az iskolák a gyermekeimmel, néha kiabálni tudnék, ha lenne kinek, és ha lenne rá hangom. Megkérdezném őket, tapasztalták-e a saját bőrükön, kipróbálták-e a saját gyerekeiken, amit elvárnak a mieinktől. De hisz nálam nagyobbaknak sem hallatszik elég messzire a szava...

A kérdésem a következő: Ha tudjuk, hogy a jelenlegi társadalom nem megfelelő, miért akarjuk a fiatal generációt ebbe a rendszerbe szoktatni? Miből gondoljuk, hogy tudjuk, és hogy náluk jobban tudjuk, mitől lesznek ők sikeres felnőttek, mint ők maguk? Hogyan vesszük a bátorságot, hogy megalkossuk az Ideális Felnőtt mintát, amihez majd hozzácsiszoljuk, alakítjuk, idomítjuk őket? Valaki összeállított egyszer egy csomagot, a Sikeres Ember Kelléktárát, és mi azóta is ezt próbáljuk tölcsérrel a gyermekeink fejébe tölteni. Évről évre, vizsgáról vizsgára szépen egymás után. Miért a jelen világ törvényei szerint alkotunk iskolákat? És miért nem vesszük észre, hogy mindez nem vezet eredményre??

Én nem sikeres gyermekeket akarok nevelni, hanem boldog gyermekeket. Nem is nevelni, csak terelgetni. Lehetőségeket mutatni, hinni, biztatni, látni és láttatni, kibontani és támogatni, de nem nevelni. Csak engedni, hogy a bennük lévő gazdagság megnyilvánuljon.

A Tudatos Gyerekszáj oldalt azzal a céllal hoztam létre, hogy teret adjak a Gyermekeknek, hogy elmondhassák, ők hogyan látnak bennünket felnőtteket, és hogy elmeséljék, ők mit szeretnének. Négy gyermekes anyaként húsz éve tapasztalom, milyen mérhetetlen bölcsesség lakik bennük. Azóta figyelem, tanulom az ő nyelvüket, világukat, látásmódjukat, és igyekszem hallgatni rájuk. Jó lenne, ha ezt az iskolaalkotók is így tennék. Mérhetetlenül tisztelem a gyermekeket, akik hajlandóak ebben a világban szerencsét próbálni, és minden nehézség ellenére játszanak a mi játékszabályaink szerint, amíg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy változtassanak a szabályokon. Remélem, hogy bírják addig torzulás nélkül, hogy még fognak emlékezni arra a tiszta tekintetű, boldog emberkére, akinek születtek, és eljutnak oda, hogy megalkossák a maguk társadalmát, benne a Boldog Ember Iskoláját. Vajon milyen tantárgyak lesznek benne? Milyenek lesznek a tanárok, és hogyan érzik ott magukat a gyerekek? Talán fogjuk még látni mi is, mai szülők. Talán az unokáink elé már más utat építenek.

Addig marad a türelem, kitartás és bizakodás. Holnap is felkeltem a gyermekeimet 5.30-kor, hátukra adom a 6 kg-os iskolatáskát a napi hideg betevővel, elindítom őket holnap is 6.15-kor, és 7-8 iskolai óra elteltével várom őket holnap is itthon, a Fészekben, hogy letehessék a terheiket, valaki megengedje nekik, hogy ne legyen minden percük beosztva, és néha élhessenek kedvük szerint. Függetlenül attól, hogy milyen jegyet hoztak haza, mennyi leckét kaptak az itthoni második műszakra, és hogy mit vár el tőlük -és tőlünk az iskola. Van néhány békés, könnyed percünk minden nap, amikor elfelejtjük a feladatokat, leülünk a meleg vacsorához, és nem vesszük komolyan az iskolát.