Örömerő
Lejegyezve: 2017.08.28

A szomorúság nem vonzó. Lehet sajnálatra méltó, lehet együttérzésre okot adó, lehet segítségre szoruló, lehet megmentőre váró, de cseppet sem lehet vonzó. Ugyan miért vágyna valaki egy szomorú ember társaságára? Hisz van elég szomorkodni való a világban! A szomorúság, ha vidámsággal találkozik, előbb-utóbb vagy maga is vidámsággá változik, vagy lerántja a mélybe maga mellé a vidámságot. Hogy melyik történik meg, attól függ, melyikük volt erősebb. Sajnos gyakrabban az utóbbi történik. Ezért ne csodálkozz, ha nagy szomorúságodban nem vagy vonzó, és kerülnek az emberek. Senki sem szeret lezuhanni. Még érted sem. S ugyan mi értelme lenne? Mi jó származna abból, ha mások hozzád lennének hasonlók?

De azon se csodálkozz, ha nagy szomorúságodban épp egy nagy vidámság telepszik melléd. Ne háborodj fel ezen a szemtelenségen, mert ő az, pont ő, aki olyan magasan van, hogy képes téged szomorúságod mélységes kútjából kihúzni. Nem azért, mintha vonzó lennél. Hanem azért, mert az ő öröme olyan hatalmas, hogy elbír még a te szomorúságoddal is. Talán inkább örülnöd kellene, hogy létezik ekkora öröm, ami nem tart tőled, hogy elrontod a napját, s ami elég erős hozzád, hogy hasson rád. Ha tehát mégis belesüppednél a szomorúságba, nem rajtad fog múlni, ki választ majd téged. Csakis az fog választani, akire nem vagy hatással. Az, aki felvállalja, hogy beüljön melléd egy szobába, annak ellenére, ahogyan most vagy. Várj, amíg rád nyitja az ajtót az öröm. Vagy tudod mit? Menj inkább elébe. Csomagold össze magad, kerekedj fel, és keresd meg azt a Nagy Örömöt. Talán megosztja veled önmagát.

Keresd meg azt a szobát, ahol az öröm a mérce, és ahol az öröm sokszorozza meg magát.