Hosszú fehér ruhában
Lejegyezve: 2016.02.24

Állok a parton. Mezítláb, egyszerű, hosszú fehér ruhában. Egy cifra palotából jöttem, s a hosszú, kanyargós úton lekopott rólam minden cicoma. Drága ruháimat régen levetettem, díszeimet elosztogattam. Semmim sem maradt, mire ideértem. Nem kell már a smink, a máz, a körítés és a díszes csomagolás. Az a sok kacat mind nem én vagyok. A történetek elhalványodtak, a szavak is elfogytak rég, elhallgattam, jó ideje, hogy némán haladok. Utamat nem kísérte más, csak a körém sereglő fák, nem volt harsona, csak virágok színes mosolya, és a Nap volt egyetlen bizalmasom. Míg múlt az idő, és fogyott az út, magamba lassan beleértem, és bennem egy új világ született. Letisztult és csendes, egy cseppnyi csupán, mégis egy óriás tenger. Határai az ég és a föld, végessége mögül kikukucskál a végtelen, s játszik velem. Megérkeztem. Semmim sincsen, mégis megvan mindenem.
Csak állok, mezítláb, egyedül és egyszerűen, könnyű fehér ruhában...