Most simaság van.
A vihar elvonult, a károkat elszenvedtük, felmértük,
és helyrehoztuk. Mindaz, amit megéltünk, megerősített
abban, hogy együtt, és csak együtt van utunk. Veszítettünk
el szerepeket, hiteket, reményeket, harcokat és küzdelmeket,
és értékes, soha vissza nem hozható éveket. Hogy nyertünk-e
bármit is? Minden bizonnyal bölcsebbek és tapasztaltabbak
lettünk. Talán sérülékenyebbek is, mégis ezerszer
erősebbek. Olyasmi történt velünk, ami lehántotta
rólunk minden valódinak vélt ruhánk, s meztelen vetett
idegen partra, hogy talpra állva elinduljunk kideríteni,
hol vagyunk, miért vagyunk, s egyáltalán: kik vagyunk.
Legfőbb nyereségünk csupán annyi, hogy létezünk, hogy
túlélők vagyunk. Magunkat megőriztük, s ez az aprócska
eredmény elegendő egy új világ felépítéséhez. Általunk
egy olyan világ születik, amelyben már nincsenek sem
vesztesek sem győztesek, mert közösségünk valódi,
igaz, érted és értem létező.
Most simaság van. Nem azért, mert semmi sem történt.
Inkább azért, mert már minden megtörtént. Hátranézünk,
s nem felejtünk. De többé már nem háborgat senki sem.
Bennünk kisimult a múlt.
Most simaság van. Olyan nyugalmas és végtelen, hogy
azt többé már képtelenség elveszíteni. Megérkeztünk
oda, ahol Te vagy és én vagyok és Mi vagyunk. Itt,
a túlsó parton.
Gyere, add a kezed! Indulhatunk.
