Karácsony - ahogyan én szeretem
Lejegyezve: 2018.12.20

Évek óta ódzkodom a karácsonytól, vagyis inkább az őt megelőző hetektől, s minden évben igyekszem megúszni valahogy, miközben azon aggódom, mi lesz majd Szenteste, ha nem tettem meg a tőlem várt lépéseket. A sorok közt ténferegve néha szembe jön velem a tükörképem, s csak akkor ismerem fel, amikor váratlan rám köszön.

Kidőlt shopping turisták a kanapén, mint a kilencvenes években mi a Louvre előtt. Nem fogom megvenni a Love feliratú kulcstartót, sem az összeszerelhető miniuniverzumot, de még a rénszarvasos pulcsiba öltöztetett bögrét sem. S miközben azon dilemmázom, vajon a malackás mintás bolyhos zokni vagy az "I am the boss" feliratú alsónadrág fejezi-e ki jobban a szeretetemet, már tudom, idén sem fogok semmi ilyesmit venni. Nem akarok tárgyakat.

A barátnőmre gondolok, aki ezekben az órákban szüli meg egyetlen gyermekét, és tudom, neki ma van karácsony, ami elhozta a régóta vágyott csodát. Egy másik barátnőmre gondolok, aki két part közt viharban hányódva egy darabka deszkába kapaszkodva próbál meglőtt szívvel fél karral hátán a fiával kievickélni a partra, s reméli, hogy nem visszafelé, hanem előre evez. Gondolok arra a barátnőmre is, aki egy hete veszítette el az édesanyját, és a héten a születésnapját ünnepelte. Eszembe jut az én édesanyám, aki nélkül már nem olyanok a karácsonyok. A lányom, aki már a férjével ünnepel. Az öcsém, aki egy másik országban talán épp ránk gondol. Azok, akik nélkül vagyok, és azok, akikkel idén megosztom a karácsonyom.

Az aluljáróból egy hegedűből a Macskák zenéje szól, és nem érdekel, hogy ritmustalanul furcsán esetleges a megszólaltatás, már az első hangoknál tudom, dobni fogok a kalapjába. Nem azért, mert így illik, vagy mert bárki is erre kötelez, egyszerűen nekem jó érzés valamivel viszonozni, hogy emlékeztetett. Mire is? Talán saját hegedűm zenéjére, amelyet tovább kell játszanom. Vagy talán arra a harmóniára és szépségre, ami ebből a darabból árad. Mint egy téli napsugár, mely váratlanul bukkan fel sötét szobánk ablakán, s melengeti kicsit megfagyott szívünk. Emlékeztet arra is, hogy a kottafejek szabályossága hogyan módosul a megvalósítás egyedisége által, s hogy ez minden esetlegességével együtt mégis mennyire szerethető. Mint ahogyan szeretteim mosolya sem a retusált reklámok mosolya, s a házi csokitortám is szabálytalan-fura, de az övék s az enyém, a mi személyes mosolyunk és a mi házi csokitortánk, amely pont így tökéletes.

Karácsonykor mindössze egy valaki született, mi mégis úgy teszünk, mintha minden szerettünknek most lenne a születésnapja. Már rég nem győzöm. És ez nagyon megnyugtató.

Már tudom, hogy a boltokban semmi dolgom. Elég csak észrevennem, hogy mindaz, amit a boltokban kerestem, már régen a miénk. Nem kötődik sem tárgyakhoz sem napokhoz, nem adható el és nem vehető meg. Mert a karácsony minden egyes napon köztünk van, benned és bennem, általunk születik.