Beérés
Lejegyezve: 2018.02.18

Azt hittem, sima út lesz. Kellemes időjárással, egyenletes talajjal, megfelelő turistajelzésekkel, madarakkal meg virágokkal, no és gyakori tisztásokkal, ahol kedvemre heverészhetek.

Ehelyett mindjárt az elején rám szakadt az ég, hasra estem egy kidőlt fában, megkergetett egy vaddisznó és pihenésről szó sem lehetett. Hamar rá kellett jönnöm: ez nem sétaút. Sőt, még csak nem is futópálya. Nem kérem, ez egy gátmaraton! Gátfutás, de nem ám rövid távon, hanem bizony élethosszig tartó. Amikor azt hiszed, megpihenhetsz, vagy legalább lazíthatsz, mindig eléd raknak egy újabb akadályt, és te kénytelen vagy azzal szembesülni, hogy a legkeményebb számban indultál.

De tudod, egyszer vége lesz. És egyáltalán nem mindegy, meddig jutsz. Hogy elvérzel-e félúton, leülsz-e az árokparton, letaposod-e a virágokat, átgázolsz-e másokon. A sétaút bizonyosan kellemesebb lenne, de a gátmaraton sokkal hatékonyabban formál. Mert emberpróbáló. Nem lehet csak úgy átgaloppozni rajta. Néha hajszol, néha sért, néha mérhetetlenül nehéz, könnyes és verejtékes, fáradságos és sokszor egyáltalán nem gazdaságos, kimerítő és felkavaró, ezerszer is új feladat elé állító. Közben azonban megtanulsz mindent. Mindent, amire csak embernek szüksége lehet. Hinni, kitartani, figyelni, hallgatni, küzdeni, elfogadni, dönteni, kérni, odaadni, bátorodni, nemesedni, erősödni, bölcsnek és türelmesnek lenni, de legfőképp: szeretni. Mert az egészet te szépíted meg. Igen, te, aki kezdetben alig bírod az iramot, egyszer csak átlendülsz a holtponton, és akkor észreveszed az addig rejtettet. Benned és körülötted. És elkezded kihozni belőle a szépet, jót, a kincset. Észreveszed a társakat az úton, akik csak a te biztatásodra várnak vagy érted drukkolnak. Meghallod a fák susogásában a neked szóló üzeneteket. Meglátod a földre rajzolt iránymutató jeleket. Megérzed, mikor kell lassítani és mikor gyorsulni, mikor ébernek lenni és mikor lehet lazítani. Megtanulod, hogyan találj örömöt a lépteid ritmusában, az izmaid munkájában, a lélegzeted megbízhatóságában, a messzeség hívásában. És megérted, hogy ez az egész érted ilyen, és akkor már nem hadakozol sem magaddal sem mással, sem a Földdel sem az Éggel, hanem azt mondod: vállalom. És mész, és megcsinálod.

Egyszer beérsz a célba. Fáradtan, de mosolyogva, azzal a végtelen örömmel, amely csak a győzteseknek adatik. Nem mást, magadat győzted le. Közben pedig azzá váltál, akivé válni akartál. Akkor majd nézz vissza a küzdelmedre, és légy büszke magadra. Mert kiálltad a próbát. Beértél.