Lábunk nyomán
Lejegyezve: 2016.02.24

Néha nem lehet mást, mint kiszállni. Mert arra már nincs tovább. Amikor már mindent beleadtunk, amikor már mindent megpróbáltunk, egyszer csak leállunk, és kimondjuk, hogy ennyi volt, hogy vége, hogy lejárt, s ekkor nem marad más, mint a továbblépés. Nagy levegő és bátorság. Feladni, amit létrehoztunk, elengedni, amit birtokoltunk, hátrahagyni mindent, és üres kézzel menni tovább. Hogy egyszer majd máshol, másképp, mással elkezdjünk újat építeni.
Nagy bölcsesség tudni, hogy mikor, tudni, hogy hogyan. Mert nem lehet elvarratlan szálakat hátrahagyni, lüktető sebeknek hátat fordítani, mondván, utánunk az özönvíz. Úgy kell továbbállnunk, hogy megértőn elengedjenek a karok, hogy lábunk nyomán új fű sarjadjon, és vállalható legyen minden hátrahagyott mondatunk. Valóságos művészet így válni el, s válni külön útra. Talán csak angyaloknak sikerül. Talán angyalokkal sikerül...