Csak egy libbenés
Lejegyezve: 2016.08.20

Hogy mit adtam neked? Semmi értékeset. Se csillogó karriert, se fele királyságot, se magas hozamot, se előnyös rokonságot. Csak pár jó szót, mit tán eltettél ínségesebb időkre a fiókba, vagy szélbe szórtad a vonatból, hisz elmúlik a pillanat, s te már haladsz is tovább. Adtam megértő ölelést, mikor szólni nem bírtál, csak álltál ott árván, ügyetlen némán, vártalak vissza, fogadtalak bízva, s mindig volt mosoly a szobában, virág az asztalon. Adtam neked időt, nem is keveset, végtelen perceket, szabad órákat, határtalan napokat és hűséges éveket. Álltam peronon téged kutatva, bújtam oldalak százait téget tanulva, keltem életre érted újra és újra, s lettem hangod, hited, szíved, ha épp nem volt se hangod, se hited, se szíved. Ha hívtál, indultam, ha felkértél, táncoltam, s adtam csókot is, a csakneked fajtából.

Nem kaptál tőlem semmi olyat, mit kitehetnél a vitrinbe, vagy ami jól mutatna az önéletrajzodon, s meglehet, kilóra mérve mindaz, amit adtam, értéktelen. Mint könnyű nyári ruha, súlytalan, levethető, s tán észre sem veszed, hogy egykor tiéd volt, csak elhagytad valahol. A zárványos hegyikristályt ki tudja, hol ástad el, a repülőszőnyeg biztos rég a szomszéd kertjében landol, olajat már csak a sültekhez használsz, a csillagszemek helyett pedig megteszi pár szemafor. De kivételes éjszakákon, mikor kerek a Hold, s még a sötétség is fényt fogad magába, eljön hozzád minden jó szó, mosoly, ölelés, csók, és lágyan belibben az ablakodon.

Hogy mit adtam neked? Semmi értékeset. Csak egy különös érzést, mit féltve őrzöl, s már örökre vigyázol.